archiv.hangaruhaz.hu

Elvben egy zenei továbbképző tábor. Egy a sok közül. Gyakorlatban azonban a sarokpont minden nyári program kialakításakor. És már nem csak nekem, a gyerekeknek is! Nem MÁNIA ez? De, pontosan az...

Nehéz szavakba önteni egy tömény hét minden rezdülését. Nem is vállalkozom rá, csat tőmondatokban megemlítem a fontos dolgokat. Olyan lesz ez, mint amikor érettségi találkozón a régi dolgokról beszélgetnek az osztálytársak. Néhány összefüggéstelen mondat, de mindenki érti, aki ott volt. Aki nem, az most jelentkezzen a jövő évi táborra!

Már jó előre behangoltuk a kocsiban a rádiót: 97,1MHz. Aztán Szolnok határában megszólalt előbb kicsit recsegve, aztán egyre tisztábban a rockzene: ez a Rádió Mánia! Bizony idén egész héten saját rádió szólt a tábor területén, egész napos saját műsorral, saját riportokkal, saját koncert közvetítéssel, saját zenével. No reklám, no politika, csak 100% Gitármánia! Emberfeletti munkával, de végre volt egy adó, amit a magunkénak éreztünk.

A pár évvel ezelőttihez képest egészen jó kajával, néhány felújított faházzal, de azért a megszokott, ezekre a régi táborokra emlékeztető dohszaggal (mégis kellemes emóciókat indít bennünk!) vártak a tábor hatalmas fái. Már minden ismerős, minden a régi, még a büfés öröme is: éves forgalma fele most következik.

Hulla fáradt leszek minden tábor végére, s nem igazán a napi munkától, hanem attól, hogy minden eseményen szeretnék ott lenni, hiszen mindig történik valami.

Délelőtt kezdő órák, hiába gitármánia a neve, minden hangszer játszik: gitár, basszus, dob, billentyű, és hangtechnika is. Aztán speciális és mesterkurzusok, annak, aki már magasabb szinten űzi a rakenrollt.

Na és persze a zenekari órák! Egy csomó összesorsolt zenész és zenészpalánta, különböző hangszeres tudással vivja meg harcát minden délután a próbatermekben, hogy másnap kiálljon a többiek elé: íme, ezt tudjuk együtt. És itt megtörténik a csoda! Olyan produkciók születnek, annyira kézzel foghatóva válik az együtt zenélés öröme, hogy a egy pár pillanatra a gyenge kezdő is világsztár lesz. Ott a FA10 sosemvolt szinpadán övé három percig a világ, s a miénk is, akik részeseivé válunk a csodának.

A legnagyobb katarzis mégis énekórán ért. Legalább harminc, különböző stílusban utazó énekes drukkolt annak a lánynak, aki életében először próbált mikrofonba énekelni. Nem sikerült, elakadt, izgult. Aztán második nekifutásra minden összejött, felszállt a lelkünk, s egy kicsit összeért: tökéletesen elénekelte a dalt, de ez a dolog már régen nem erről szólt. Egy pillanatra megállt a levegő, megállt az idő, s részeseivé váltunk valaminek, amit a lélekbúvárok szárazon csak a közösségbe való tartozás élményének hívnak, én meg katarzisnak. Olyan érzések lettek úrrá rajtunk, amiért önnmagában érdemes volt lejönni. Én még ennyi könnyes szemű rockert nem láttam...

Aztán az esti koncertek, az éjszakába nyúló gitárkaraoke, a meghitt beszélgetések és még sorolhatnám...

Tényleg MÁNIÁS vagyok? Remélem...