Az oldalon archív tartalom található. Kérjük, hogy látogassa meg a Hangshop.hu weboldalt!

Hangáruház | Hangszer & Hangtechnika - 1107 Budapest, Fogadó u. 3. | Tel.: 06-1-203-6652 | Mobil: 06 20 564-4617

hangaruhaz facebook banner

Kezdődik a szezon! - Alpine MotoSafe füldugó szélzaj ellen
2013-05-27

motosafe_mainAki ült már motoron (és nem csak álló helyzetben) az tudja, hogy a motoros fülének legnagyobb ellensége egy bizonyos sebesség felett a szélzaj, ami hosszú utazások alatt nem csak időszakos terhelést ró a fülre, hanem bizony akár órákig hallgathatjuk a bukóban a körülötte keletkező légörvények fülsiketítő zaját. Persze-persze, csak jó bukót kell venni, az majd megold mindent - mondják a "szagértők". Nos, ebben van valami igazság, de kevés olyan sisak van a piacon, melyet kifejezetten úgy fejlesztettek, hogy az elsődleges szempont az, hogy kifejezetten halk legyen, de ahány ember, annyi igény, ezt pedig egy gyártó nem tudja mind kielégíteni

 

 

Kétféle ember létezik. Az első csoportba azok tartoznak, akik törődnek az egészségükkel, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hosszútávon is élvezhessék azt, amit Isten ajándékozott nekik. A másik csoportba azok tartoznak, akik nem vesznek tartós tejet, és a „majd lesz valahogy” alapon gondolkodnak. Persze az ember fiatalon többnyire nem gondolkodik azon, hogy mi lesz 30, 40 vagy akár 50 év múlva, pedig néha nem ártana, főleg akkor, ha olyan fontos dologról van szó, mint a látás vagy éppen a hallás. Utóbbi az idővel egyébként is folyamatosan romlik, de a modern kor vívmányaival ezt a folyamatot könnyedén és az elején szinte észrevehetetlenül felgyorsíthatjuk - hangos zenével fűszerezett házibulik, koncertek, rendszeres privát zenehallgatás telefonról vagy mp3 lejátszóról... természetesen jó hangosan, hogy elnyomjuk a környezet zaját... no és a motorozás.

 

  • 80 dB - 8 óra
  • 83 dB - 4 óra
  • 86 dB - 2 óra
  • 89 dB - 1 óra
  • 92 dB - 30 perc
  • 95 dB - 15 perc
  • 98 dB - 7 perc
  • 101 dB - 3 perc
  • 104 dB - 1,5 perc

 

A fenti táblázat azt mutatja, hogy egy adott hangnyomást mennyi ideig vagyunk képesek elviselni halláskárosodás nélkül

Aki ült már motoron (és nem csak álló helyzetben) az tudja, hogy a motoros fülének legnagyobb ellensége egy bizonyos sebesség felett a szélzaj, ami hosszú utazások alatt nem csak időszakos terhelést ró a fülre, hanem bizony akár órákig hallgathatjuk a bukóban a körülötte keletkező légörvények fülsiketítő zaját. Persze-persze, csak jó bukót kell venni, az majd megold mindent - mondják a "szagértők". Nos, ebben van valami igazság, de kevés olyan sisak van a piacon, melyet kifejezetten úgy fejlesztettek, hogy az elsődleges szempont az, hogy kifejezetten halk legyen, de ahány ember, annyi igény, ezt pedig egy gyártó nem tudja mind kielégíteni. Például a Schuberth kínálatában vannak olyan sisakok, melyeket kifejezetten úgy fejlesztettek, hogy a szélzaj káros hatásait csökkentsék, de 100 km/h sebességnél még ezekben a bukókban is 85 dB-es hangnyomás van, míg a biztonságos szint (ami még nem fárasztja az idegrendszert) inkább 80 dB környékén van - és ekkor még csak 100 km/h-val megyünk, 130 km/h-nál a helyzet ennél rosszabb.

A másik jó tanács, hogy jól be kell bújni a plexi mögé; valljuk be, egy hasalós póz még egy sportmotoron sem éppen kényelmes hosszabb távon, és bizonyos sebesség alatt még hülyén is nézhet ki. Nyilván a csupasz motorok és plexi nélkül chopperek tulajdonosai is nagyra értékelik majd ezt az ötletet, mert bizony ők akkor tudnak majd legközelebb plexi mögé bújni, ha beállnak egy nyilvános telefonfülébe és magukra csukják az ajtót. No persze azok, akik nagy túraplexivel felszerelt túragépekkel járnak, azok kevésbé értik, mi is itt az én problémám. Ezt egy picit bővebben kifejteném, hogy kerek legyen a sztori.

Visszatérve a témára, jómagam úgy jártam, hogy amikor pár évvel ezelőtt tanultam motorozni, már a tanfolyam közben megvettem magamnak a szükséges felszerelés egy részét; nevezetesen a csizmát, a kesztyűt és a bukót is. Mindegyik kiválasztását, illetve megvásárlását több órás nézegetés és netes tapasztalatgyűjtés előzte meg, és nem azt néztem, hogy úszhatom meg az egészet a legolcsóbban. Bukóból a zárt Caberg V2R tetszett meg. Többen dicsérték szellőzését, beépített napszemüvegét (e fícsör megléte nálam is szempont volt, nem akartam cserélgetni a plexit), remek Sharp tesztjét, no és persze azt is írták, hogy kissé zajos. Akkor zöldfülűként meg nem tudtam, hogy ez mit jelent, hiába ültem korábban is motoron (mint utas), de a szélzaj sosem zavart. Ez valószínűleg a kisebb sebességnek és/vagy a megtett távok rövidségének tudható be így utólag visszagondolva. Szóval a Caberg bukó a tanuló Suzuki GS500-assal párosítva tanpályán és a városi forgalomban jól teljesített, elégedett voltam, de ekkor még fogalmam sem volt, hogy a szélzaj lesz a legnagyobb ellenségem, amikor életem első saját motorjának nyitom majd oda a tüzet úgy igazán.

Márpedig ez hamar kiderült, amikor felültem a frissen beszerzett Kawasaki ZX-9R Ninjára, majd az összeszokási időszakot követően kimerészkedtem a városból az országutakra és autópályákra. A bukósisak, amit tökéletesnek hittem, felért egy kínzókamrával, melyet mintha maga Jigsaw (a Fűrész c. filmből) fabrikált volna kifejezetten nekem. Nem kellett hosszú útra menni, már egy Budapest-Gyöngyös M3 szakasz után (betartva a 130-as korlátozást) szinte a rosszullét kerülgetett. A fülem csengett és bedugult, hallásom tompult volt fél napig. Mindez pedig kihatott a belső fülben található egyensúlyozó rendszerre is, ami rányomta bélyegét az általános közérzetemre. Megjegyzem, más ismerősömnek is volt ilyen bukója, de neki hasonló tünetei nem voltak, ugyanakkor ő is megjegyezte, hogy nem éppen halk darab. A tüneteket okozó "hiba" tehát bennem volt, már ha hibának lehet felróni, hogy az átlagnál érzékenyebb a hallásom (pedig a katonai sorozásnál kiderült, hogy már nekem sem teljesen tökéletes). Szerencsére a tünetek csak autópályás szakaszok után jelentkeztek, ahol hosszabb ideig kellett elviselni a monoton zúgást, a 300-500 km-es, autópályát nélkülöző, nyugis tempójú (legfeljebb 90-100 km/h) túrákat meg sem éreztem.

Mindenképpen megoldást kellett találnom a kialakult helyzetre, de nem feltétlenül akartam súlyos tízezreket kiadni egy új sisakra, ami nem biztos, hogy tökéletes megoldást nyújt majd - lásd az említett Schuberth sisakkal kapcsolatos példát. A plexi mögé bebújva valamivel jobb volt a helyzet, de abból kifolyólag, hogy sokszor utassal megyek, ez nem mindig opció. Ilyen esetekben jobb híján az autópályázást megoldottam egy fontópia fülhallgatóval és halk zenével. Ez látszólag jól működött, de nem épp a felelősségteljes megoldás még akkor sem, ha csak és kizárólag autópályán használtam, mert városban nem mertem kizárni a forgalom zaját - ebből adódóan pedig behelyezéséhez és kivételéhez meg kellett állni az autópálya előtt és után is. Kényelem szempontból sem volt éppen a legjobb, mert ha ne adj Isten a kábel véletlenül megfeszült valamelyik oldalon, máris kicsúszott a fülemből. És akkor azt még nem is említettem, hogy egy normál füldugó és fülhallgató viselése egyfajta bezártság érzetet okoz, így kénytelen voltam komolyabban foglalkozni a témával. Derengett az emlékezetemben, mintha korábban olvastam volna az Interneten a motorosokat érintő szélzaj témájáról, és az is rémlett, hogy létezik ennek a problémának a kiküszöbölésére valami spéci cucc, amit nem az arany árában mérnek és olyan viselni, mintha ott sem volna.

Gyors guglizás következett, így bukkantam rá a korábban is olvasott cikkre, ami az Alpine kifejezetten motorosok hallásának védelmére szolgáló termékével, azaz a szélzaj kiszűrésére szakosodott Alpine MotoSafe füldugójával foglalkozott (amúgy másféle felhasználási területre szánt füldugók is találhatók a cég kínálatában). Egyre mélyebbre ásva a témában kiderült, hogy a szélzajjal kapcsolatos problémáknak a fele sem tréfa, már 15 percnyi, 100 Km/h sebességnél jelentkező szélzaj is komolyan károsítja a hallást, 130 Km/h-nál pedig nagyjából 5 perc az a határ, ami biztonságosnak tekinthető. Ha belegondolok, hogy én fél órán keresztül voltam kitéve komolyabb szélzajnak, nem csoda, hogy úgy éreztem magam, ahogy. Az olvasottak is megerősítettek abban, nem halogatatom tovább az elkerülhetetlent: be kell szereznem egy MotoSafe füldugót az Alpine füldugók hivatalos forgalmazójától, a Hangszita Kft-től, ha nem akarok pár éven belül halláskárosult lenni.

motosafe_2

Miért döntöttem a füldugó mellett új sisak helyett?

Nyilván sokan idegenkednek attól, hogy egy krumplival a fülükben motorozzanak, és inkább új sisakot vettek volna a helyemben, hogy meglegyen a maximális komfort. Nos, egyrészt többféle megfontolásból sem akartam új sisakot, másrészt pedig a kutakodások során rendre azt olvastam, hogy a MotoSafe viselése kb. észrevehetetlen, tehát minimális kompromisszumot kötve megspórolhatok egy vödör pénzt. Másfelől, már csak azért is muszáj volt kipróbálnom a MotoSafe-et, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat a termékkel kapcsolatban. A kockázat egyébként sem túl nagy. Azt gondoltam, hogy ha nem jön be, akkor maximum bukok pár ezer forintot, de ellenkező esetben (ha bejön), akkor megkímél egy új sisak árának kicsengetésétől.

 

A megrendelt termék 3 napon belül landolt nálam; a kiszállítással az MPL-t bízták meg (trackingelhető módon), de eközben a Hangszita Kft. is folyamatos tájékoztatást küldött a rendelés állapotáról. Nagy izgalmak közepette téptem fel a csomagot, amiben benne lapult a várva-várt MotoSafe, mellette pedig a magyar használati útmutató és egy apró reklámanyag:

 

A műanyag csomagban a két füldugó, két további szűrő és hordtáska található, amiben megtalálható a behelyezéshez szükséges műanyag implikátor is. A füldugókban alapból a zöld színű szűrőket kapjuk, melyek a felirat szerint a közepes védelmet nyújtják, míg a csomagban található plusz két sárga a magasabb fokú védelmet szolgálja. A szűrők tehát egyedi igények szerint kicserélhetők, attól függően, hogy milyen motorunk van (naked, idomos stb), illetve túrázásra vagy épp valamilyen nagyobb sebességű mókázásra készülünk. A szűrők nem csak a szélzajt szűrik, hanem kialakításuk révén megszabadulhatunk attól a furcsa bezártságtól, amit a hagyományos füldugók okoznak, valamint a szellőzést is ezek végzik.

 

Maga a füldugó anyag nagyon vékony és rendkívül hajlékony műanyag, mely hő hatására tovább puhul és felveszi a hallójárat formáját, hogy tökéletesen illeszkedjen minden használó fülébe. A füldugók egyébként ollóval tovább alakíthatók. A szűrőt tartó szárból lehet vágni, ha túlságosan kinyúlnának a fülből és a sisak fel- vagy levétele következtében a füldugók is elmozdulnak. Szűk hallójárat esetén a szoknya is megfaragható, de érdemes ezt alaposan átgondolni, mert a próbálkozások száma eléggé limitált.

 

Szerencsére nekem sem a szárból, sem pedig a szoknyából nem kellett levágni egy millimétert sem, a sisak le- és felvétele nem mozdította el egyik füldugót sem. Egyesek lehet, hogy megszenvednek az implikátorral való behelyezéssel is, de érdemes vele játszani és alaposan kitapasztalni, ugyanis ez a kulcsa annak, hogy a füldugó később se mozduljon ki és megfelelő védelmet nyújtson. Nekem elsőre és sokadjára is sikerült egyből tökéletes illeszkedést találni, de minden bizonnyal az én hallójáratom közel lehet a konfekciómérethez. Mindenesetre örültem, hogy mindenféle bonyodalom és játék nélkül sikerült használatba venni a MotoSafe füldugókat, ami tényleg hamar hozzáidomult a hallójárathoz - 5-10 perc után már szinte nem is éreztem, hogy a füleimben vannak, és bő két órás motorozás alatt sem izzadt bele a fülembe, plusz a nyomáskülönbség sem okozott problémákat.

 

A tesztet a zöld szűrővel kezdtem és azzal is fejezte be, mivel a közepes védelem még ezzel a rendkívül zajos zárt sisakkal is sikerrel vette fel a küzdelmet a menetszéllel, még autópályán is, ahol a problémáim jelentkeztek. A sárga szűrő picit már sok is, nálam ez a dobozban fog pihenni, ki tudja mikor lesz rá szükség valamilyen okból - talán egyszer, majd ha nyitott bukósisakom és valami brutális csupasz gépem lesz. Azt persze ne higgyük, hogy a füldugó teljes mértékben megszünteti a szélzajt, és mostantól nagy tempónál kizárólag a motorhangot fogjuk hallani, a szélből pedig semmit. Mert nem erről van szó és ezt nem is ígéri senki sem. A zaj teljes kioltása még aktív módszerekkel is nehezen valósítható meg, hát még egy passzív szűrővel, mint amilyet a MotoSafe is használ. A füldugó egyértelmű célja, hogy a szélzaj hangerejét elfogadható szintre, 80 dB alá csökkentse és megszabadítsa fülünket azoktól a káros összetevőktől, melyek befolyásolhatják a vezető vagy az utas idegrendszerét. Ezt az ígéretet pedig az Alpine MotoSafe minden további nélkül teljesíti.

motosafe_3

Az első próba a szokásos Budapest-Mátra oda-vissza szakasz volt (BP-Gyöngyös természetesen az M3-ason), ami után olyan frissen és fiatalosan szálltam le a gépről, mint előtte még soha, ha autópályázni kellett. Sehol egy fülzúgás vagy rosszullét, amit korábban már többször megtapasztaltam, így végeredményben nem volt okom a panaszra. Szélzaj tehát kipipálva, de a reklámok ennél többről szólnak: jobban hallható motorhang és emberi beszéd. Főleg ez utóbbival kapcsolatban voltam szkeptikus, de haladjunk sorban és kezdjük a motorhanggal!

Ami feltűnt, hogy az amúgy sem rossz hangú gyári kipufogó rendszerem - szintén gyári - titán végdobja (ez még a katalizátor meg szigorú zajnormák előtti időkből származik), és az amúgy sem lopakodó járásáról híres Kawa blokk az eddigihez hasonló hangerővel, de szebb, mélyebb orgánummal muzsikál, mint füldugó nélkül. Viccesen meg is jegyeztem magamban, hogy alig pár mátyásért nem csak szélzaj elleni védelmet kaptam, hanem egy privát sportdobot is, amivel mást nem zavarok:) Nagyobb sebességnél, ahol már a szél is belép a képbe, már nem volt ekkora különbség motorhangban, viszont a szélzaj csökkent hihetetlen mértékben, mint azt az előbb is említettem.

Nem csak a motorhang volt meglepetés, hanem az is, hogy megállva utasom hangját tisztábban, de az eddiginél egy leheletnyivel halkabban hallottam. Ugyanez volt a tapasztalat a benzinkúton is, mert még tankoláskor sem vettem ki a fülemből, ám ennek ellenére a kasszánál is mindent értettem.

Attól tartottam, hogy bedugaszolt füllel kiabálni fogok, így alapjáraton visszavettem kicsit a hangerőből, vagyis inkább nekem kellett a hangomat felemelnem. Ezzel a beszéddel kapcsolatos ígéret is ki volt pipálva.

 

Összefoglalva:

Amióta hozzájutottam a füldugókhoz, mindig nálam vannak, ha motorozni indulok. A tok kis helyen elfér, a bőrkabátból előhúzni csak egy mozdulat, és behelyezésük sem tart tovább fél, maximum egy percnél. A legnagyobb öröm, hogy alig 8 000 forintos beruházással még a szélzaj tekintetében legbénább bukókból is ki lehet hozni ezen a téren a legjobbat a komfortérzet szignifikáns romlása nélkül. A tartósteszt elején úgy gondoltam, hogy majd nekiállok zajt méregetni és tudományos magyarázatot keresgélni, de a használat közben rájöttem, hogy felesleges, mert ez az egész nem erről szól. Sokkal inkább arról van szó, hogy ha már tényleg zavar a szélzaj, akkor vedd meg és használd! Egyszerűen csak azért, mert a dolog tényleg működik anélkül, hogy nekiállnék komolyabban dobálózni az általam mért decibelekkel, ami amúgy is csak egy szám, az eltérő ingerküszöb miatt sokak számára pedig úgysem jelentene semmit.

 

Aki nyugis tempóban túrázgat mindenféle mellékúton, és sosem lendül túl az óra mutatója óránkénti 90 kilométeren, annak nem lesz rá feltétlenül szüksége. Akik sűrűn csapatják 130 körül (vagy éppen felette), azoknak én erősen ajánlanám. Elítélni viszont továbbra sem fogom azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint én, mondván, hogy nekik nincsenek hasonló fizikai tüneteik, mint nekem. Arra viszont emlékeztetnék mindenkit, hogy komolyabb fizikai tünetek jelentkezése nélkül, hosszú távon is károsítja a hallást a menetszél okozta zaj.

 

A saját nevemben csak azt tudom nyilatkozni, hogy nekem megér egy pár ezrest, hogy öreg koromban (ha addig nem leszek donor:) - bár ezt igyekszem elkerülni) ne én legyek a hallókészülékekkel foglakozó boltok törzsvásárlója. Lehet, hogy ennek ellenére is erre a sorsra jutok, de legalább tudni fogom, hogy én mindent megtettem annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

Írta: Papp Gábor, forrás: Hangszita Kft.



Hol tudom megnézni, kipróbálni, megvásárolni? A HANGÁRUHÁZ -ban!

Hol tudom neten megrendelni? A HANGSHOP -ban!

 

WebShop - Online vásárlás

shop

Üzletünk elérhetősége

bolt

Kiemelt márkák

allen-heath
garry
korg
at_mic
at_hp
marshall
neutrik_klotz
vox
powercube
genelec
shure

Partnerek